Eseménynaptár

Hétköznap 9-17 óra között, valamint rendezvények idején.
Telefon: 299-8050

Várjuk a támogatásokat

Rendelkezzen adójának 1%-áról!
Kattintson ide!
Bankszámlaszám:
10300002-20210799-00003285
(Szövetség a Nemzetért Alapítvány)


ÖltögetőÖltögető

Gyepü - A nemzeti könyvek boltja webáruház


Hazai Gondolat - Az első nemzeti könyves blog


Főoldal

CSALLÓKÖZTŐL SOKORÓALJÁIG 2.0

Időpont: 2017-03-24 18:00

Helyszín: Díszterem


2017_0224Csallo-Sokoro-w.jpg Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozatunk 49. estjén Nagyabony, Écs, Nyúl és Győrújbarát mutatkozik be.

Csallóköz a Dunától északra terül el, a Duna és a Kis-Duna, illetve Vág-Duna között, Pozsonytól Komáromig, Európa legnagyobb folyami szigete. Bár 1920 óta Szlovákiához tartozik, lakossága döntő többségében ma is magyar, mely szoros kapcsolatot ápol a Duna túlpartján elterülő kisalföldi területekkel. A csallóközi Nagyabony, illetve a kisalföldi Écs, Nyúl és Győrújbarát rendszeresen szerveznek találkozókat egymással.

Köszöntőt mond: Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

A kiállítást megnyitja: Nagy Iván népzenész, néprajzos szakember, a Csallóközi Múzeum munkatársa

 

Közreműködnek:


Dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes, Écs (együttesvezető: Farkas Márta)
Borbarát Dalkör, Nyúl (művészeti vezető: Farkas Katalin)
Csobolyó Néptáncegyüttes, Győrújbarát (művészeti vezető: Putz Katalin és Jocha Balázs)
Csillagfürt Népdalkör és Citerazenekar, Nagyabony (együttesvezető: Kiss Katalin)

Kiállításunkon Schreiner Károly fafaragó népi iparművész (Écs), Tóth Ildikó népi iparművész és Gerencsér Zsolt, a Népművészet Ifjú Mestere (Győr) kékfestő házaspár munkái mellett betekintést nyerhetnek a csallóközi halászatba is.

A program során megemlékezünk Bihari János prímásról (1764-1827) Nagyabony szülöttéről.
Szakmai szervezőpartnerünk: Barsi Hajna etnográfus

 

Ajánlott adomány: 500 Ft

 

Csatlakozzon a Facebookon!

 

 

 

Vissza
Beszámoló

Fotó: parameter.sk

Budapesten vendégszerepeltek a nagyabonyi hagyományőrzők - írja a szlovákiai Parameter.sk hírportál.

"A Dunaszerdahely melletti község Csillagfürt elnevezésű népdalköre és citeraegyüttese Kiss Katalin vezetésével március 24-én Budapesten a Csallóköztől a Sokoróaljáig című műsor keretében lépett színpadra a Polgárok Házában.

Kísérő programként a régi népi mesterségeket bemutató kiállításon az érdeklődők a csallóközi halászat történetével, az écsi fafaragók és a győri kékfestők munkáival ismerkedhettek meg a zsúfolásig megtelt előadóteremben. A tárlatot Olgyay Ede nagyabonyi nyugalmazott középiskolai tanár nyitotta meg a Nagy Iván etnológus által feldolgozott anyag alapján.

A népdalkörök fellépésének sorát az écsi Dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citerazenekar (együttesvezető: Farkas Márta) indította el népszokások felelevenítésével, őket követte a nagyabonyi Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes összeállítása csallóközi népdalokból. Nagyabony község rövid históriáját, ill. az ott született Bihari János cigányprímás életútját Moravek Ivett alpolgármester vázolta föl. A továbbiakban a nyúli Borbarát Dalkör (Farkas Katalin), végül a győrújbaráti Csobolyó Néptáncegyüttes (Putz Katalin és Jocha Balázs) lépett a közönség elé.

A szervezők és a csoportok a Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozat 49. estjével dr. Barsi Ernő emléke előtt tisztelegtek, jelen volt az egykori jeles néprajzkutató lánya, Barsi Hajna etnográfus.

A színpadi produkciókat étel- és borkóstoló követte: a látogatóknak legfőképpen az écsi keletlen krumplis lepény, a nagyabonyi rétes és a nyúli bor ízlett.

Kékfestő-termékeit kínálta a közönségnek Tóth Ildikó győri kékfestő.

A rendezvény a Polgárok Háza igazgató asszonya, Trznadel Angéla és munkatársainak szakmai hozzáértését dicséri."

A cikk erdeti környezetében ide kattintva>>

 

Videóösszefoglaló az estről:

2017-03-29

 

Kiállítás részlet - kékfestő és faragott díszek és használati tárgyak.
Kiállítás részlet - kékfestő és faragott díszek és használati tárgyak.
Az écsi Hímző- Pávakör rábaközi varrottasai
Az écsi Hímző- Pávakör rábaközi varrottasai
Az écsi Hímző- Pávakör rábaközi varrottasai
Kiállítás a csallóközi halászatról - a dunaszerdehelyi Csallóközi Múzeum tárlata
Fotók: Somogyi György
Fotók: Somogyi György
Fellépés előtti készülődés.
Fellépés előtti készülődés.
Fellépés előtti készülődés.
Trznadel Angéla kulturális programigazgató asszony köszöntötte a jelenlévőket és megnyitotta a rendezvényt
Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a megjelenteket.
Farkas Katalin és tanítványa Ábrahám Rita népdalénekes, Nyúl településről érkeztek
A közönség soraiban több meghívott település polgármestere, jegyzője, önkormányzati képviselők, illetve a kiállító iparművészek is jelen voltak.
Olgyai Ede tanár úr mesélt a csallóközi halászati kiállításról.
Ábrahám Rita népdalénekes
Farkas Márta és Farkas Katalin citerán kísérte a Dr.Barsi Ernő Népdalkört
Dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes műsora – Birkanyíró gazdaköszöntő (dr.BarsiErnő gyűjtése) Együttesvezető: Farkas Márta
Csallóközi népdalokat adott elő a nagyabonyi Csillagfürt Népdalkör és Citerazenekar
Moravek Ivett alpolgármester asszony nemcsak a Csillagfürt Népdalkör és Citerazenekart, hanem Nagyabony települést is vezeti.
Érdeklődő és feszült figyelem.
Szalóki Géza Győrújbarát község polgármestere, a Csobolyó Néptáncegyüttes egyik alapítója.
Eszközös táncok a Kisalföldről - Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát)
Eszközös táncok a Kisalföldről - Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát)
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát)
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát)
Borbarát Dalkör (Nyúl) - művészeti vezető: Farkas Katalin
Borbarát Dalkör (Nyúl)
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát)
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát) - In memoriam dr.Barsi Ernő
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát) - In memoriam dr.Barsi Ernő
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát) - In memoriam dr.Barsi Ernő
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát) - In memoriam dr.Barsi Ernő
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát) - In memoriam dr.Barsi Ernő
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát) - In memoriam dr.Barsi Ernő
Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát)
Fotók: Somogyi György
Fotók: Somogyi György
A fellépők közösen köszöntötték a Polgárok Házát és megköszönték Trznadel Angéla kulturális programigazgató asszonynak a meghívást.
Az előcsarnokban szép és praktikus kékfestett használati tárgyakból volt kirakodó vásár.
Házi finomságok és nyúli borok kóstolójával záródott a rendezvény.
A kóstoló nagyabonyi rétesből, nyúli borból és écsi keletlen krumplislepényből állt.
Fotók: Somogyi György
A táncosokat Lipics Viola és zenekara kísérte
A zenekar a talpalávalót a kóstoló közben is húzta.
Több dalkör tagja is bekapcsolódott a spontán nótázásba.

 

Megközelíthető

Kattintson a részletekért!

Polgárok Háza
1089 Budapest Visi Imre u. 6.
Telefon: +36-1/299-8050
Telefax: +36-1/299-8061
Elektronikus levél: polgarokhaza@polgarokhaza.hu

Részletes információk

Galériák sokasága

Idősek Akadémiája – nem csak időseknek! A zene gyógyító ereje; Operatörténet – a műfaj kialakulása

Videók számtalanul

Polgárok Háza, az értékek otthona

Polgárok Háza, az értékek otthona



és a Szerencsejáték Zrt.